|
 |
||
             |
A magyar TV nézöi elsö alkalommal, élö televíziós közvetítést a víz alól 1963. december 11-én láthattak, könnyübúvárok, televíziósok és a Fövárosi Vízmüvek illetékeseinek meglehetösen bonyolult és összetett elökészítöi munkálatai után. Az víz alól történö élö TV adás ötlete, megszervezése, s az abban aktív búvárként való közremüködés Chambre Attila nevéhez füzödik. (Chambre Attila a magyarországi könnyübúvárkodás kezdetének jelentös személyisége. Nevével találkozhatunk az elsö magyarországi könnyübúvár merüléstöl kezdve számos jelentös, vagy érdekes merülés aktív szereplöje, történjen hazai nyílt vízben, vagy tengeren, barlangban, folyóban, jég alatt, söt, akár búvárversenyen. Chambre „A héttenger búvárkalandjai” c. kötet szerzöje, a „Békaemberek” c. módszertanikönyv társszerzöje.) A közvetítés elözménye az volt, hogy a Fövárosi Vízmüvektöl Chambre Attila és Soltész Endre megbízást kapott a káposztásmegyeri bújtató átvizsgálására. A Szentendrei-szigeten lévö ivóvíz kutak vizét egy – 30 méter mély, 3 méter átméröjü – földalatti aknába gyüjtik. Az aknát a pesti parton lévö hasonló méretü aknával a Duna alatt húzódó alagút, bujtató köti össze. A tartályokban általában 20 méter magasságú a víz. A bujtatót még 1899-ben építették, pontos müszaki dokumentáció nem áll – akkor – rendelkezésre, de az építmény állagának vizsgálata még ennél is fontosabb kérdés volt. Annyit mindenesetre tudtak a mütárgyról, hogy mintegy 800 (!) méter hosszúságú, 1.8 méter magas, 1,2 méter széles, tojásdad szelvényü. (A nagy távolság miatt a Vízmüvek saját nehézbúvárai – merüléstechnikai okokból – a feladat elvégzésére nem vállalkozhattak.) A felmérés, állagvizsgálat búvármunkájának tervezése sorén Chambreék úgy döntöttek, hogy víz alatti fényképfelvételekkel fogják megállapításaikat alátámasztani. Rövidesen a „képkészítést” továbbszötték, és úgy gondolták, hogy a Vízmüvek szakemberei számára hasznos lenne, ha a saját szemükkel is látnák a bújtató állagát, ezért egy víz alatti ipari televíziós kamera használta mellett (is) döntöttek. A szakemberek örömmel és segítökészen fogadták az elgondolást. S ekkor következett az újabb gondolat: amennyiben „televíziós közvetítés van a víz alól”, akkor azt miért csak a szakemberek lássák, hiszen leadhatja a felvételeket élöadásban az MTV is, s így az egész ország megnézheti ezt az érdekes helyszínt, és egyedülálló búvármerülést. A víz alatti felmérés, mint feladat valóban egyedülálló volt, az adott kor technikai lehetöségeit is figyelembe véve, a mélység, a távolság komoly kihívást jelentett, s nem utolsó sorban az, hogy utoljára 64 évvel korábban, a keszonos építkezés alkalmával járt ember a bujtatóban. A víz alatti közvetítés, a televízió élöadásának gondolatát végül minden érintett kedvezöen fogadta, persze a szervezöknek, a közremüködöknek számos müszaki, technikai és hivatali problémát kellett megoldaniuk. A búvárok az elökészítö merülések alkalmával a 8 fokos vízben – többnyire – zárt búvárruhában merültek, levegöellátásként általában „autonom”, sürített levegös légzökészüléket használtak, de tömlös (nargile) készülék használatára is sor került. Végül eljött a december 11-e kora estéje, elindultak az elsö élöadásban a kamerák a víz alatt, és a tévénézök sokasága pedig készülékének képernyöjén figyelhette, követhette – a müsorvezetö Molnár Margit segítségével – a könnyübúvárok merülését a bújtatóban. (Forrás: Chambre Attila: „A hét tenger búvárkalandjai” – Sport Kiadó, 1965.) |
|
 |
||
