|
 |
||
             |
SZEMELVÉNYEK A BÚVÁRRÉGÉSZET TÖRTÉNETÉNETÉBŐL Mit rejtenek a hazai vizek mélyei, sekélyesei? Mit rejtenek a hazai vizek mélyei, sekélyesei? A vizek kavicsos-homokos-iszapos aljzatai fednek-e érdekes, különleges tárgyakat, eszközöket? A víz alatti régészet segít e titkok felderítésében, felkutatásában...
A mindennapok embere a rég múlt időkkel kapcsolatos feltárások közül többnyire csak "szenzációkról" értesül, melyek legtöbbször kincsek, arany, ezüst, drágakövek, gyöngyök felfedezéséhez kapcsolódik. A tudomány azonban egészen másként gondolkodik és működik, és könnyen lehet, hogy egy kő, fa, vas, vagy agyag tárgynak nagyobb tudományos értéke és jelentősége van, mint egy csupor aranyéremnek... Jó példa erre egy román régész által, az erdélyi Tatárlak-falván talált mintegy 6.000 éves rovásírásos amulett, illetve agyagtáblák. A lelet értéktelen agyagból készült igaz, tudományos jelentősége azonban felbecsülhetetlen, mondhatjuk, hogy aranyat ér...
Az előzőekhez kapcsolódva, a régész célkitűzéseiről, elgondolásairól, a "kincsekhez" való "viszonyulásáról" Dr. Tóth J. Attila "A Duna kincse" - Kutatás Mária királynő hajói után" c. cikkében az alábbiakat írta: "...el kell oszlatnunk egy sokaknál megjelenő félreértést. A témakör a kincs, a kincskeresés, kincsvadászat és a régészet fogalma köré csoportosul. "Hála" napjaink silány ismeretterjesztésének és az oktatás zuhanó színvonalának, a nagyközönségnek egyre kevesebb fogalma van arról, hogy mi a régészet célja. Itt most nem áll módunknak eloszlatni a sötétséget, csupán néhány aspektusra szeretnénk a figyelmet felhívni a "kincses hajók" kapcsán. A régészt NEM az különbözteti meg elsősorban a kincskeresötől, hogy ö nem a saját, hanem a múzeum szekrényébe gyűjti a leleteket. A régészet egy tudomány, több mint száz éve folyamatosan fejlődő módszertannal és eszköztárral. Számunkra gyakran nem is maga a tárgy a fontos, hanem az összefüggés, melyben előkerül. Ezért nem leleteket, kincseket gyűjtünk, hanem módszeresen feltárunk, dokumentálunk. A leleteket és lelőhelyeket önmagukban, összefüggéseikben és párhuzamaikkal összevetve elemezzük, így készül a történelem. A régész számára tehát nem feltétlenül 10 dkg. arany a kincs, hanem egy új információ, amely kiegészíti, vagy éppen megváltoztatja a már ismert képünket a múltról (tehát a régészek által rekonstruált múlt nem statikus, hanem állandóan változik). Röviden: a kincses hajóban számunkra nem biztos, hogy éppen az onnan előkerülö érmek az igazán fontosak, hanem maga a fa hajótest..."
E bevezető után nézzük, mit rejtenek a hazai vizek, pontosabban mire bukkantak a búvárrégészek véletlenül, vagy tudatos kutatások során a felszín alatt... A legendák világa... Kezdjük a legendáknál... Szinte minden magyar gyermek tudja - legalább is az én gyermekkoromba tudta - hogy a szőke Tisza időnként szelíd, máskor pusztító vize alatt, valahol rejtőzik a nagy hun király(unk?), Attila vasból-ezüstből-aranyból készült hármas koporsója... Arról, hogy Attilának a hármas kororsójával kapcsolatban mi is az igazság, nagyon kevés tudható. Egyes újabb feltételezések szerint még az sem biztos, hogy a Tisza mellett temették el az uralkodót.. Amennyiben mégis az elterelt Tisza mélyére történt a temetés, akkor is a folyó több, mint másfél ezer éves változása miatt (453-ban hunyt el Attila) nem biztos, hogy a sír helye ma is a mederben van. Maradjunk abba, lehet, hogy egykoron fény derül majd, hogy a történet legenda, vagy valóság...
A víz mélyén lévő régészeti maradványok közül meglehetősen közismertek - az előzőekben már említett - Mária királyné kincses hajói. Ebben az esetben történelmi tényről van szó, korabeli feljegyzések tanúskodnak a hajók pusztulásáról. A roncsok nyughelye valahol a Dunában, Esztergom magasságában van. Ebben az esetben "még" ötszáz évesek sincsenek a maradványok, de eddig - sajnos - nem sikerült az elsüllyedt hajók nyomára bukkanni...
Leltárak a víz alatti örökségünkről... Jogosan tehető fel a kérdés, hogy csak legendás emlékek, feltáratlan roncsok pihennek a magyar vizek mélyén? Határozott és egyértelmű a válasz nem. S mit, és mióta tudunk a felszín alatti értékeinkről, történelmünk, multunk sokszor nagyon fontos tárgyi, néma tanúiról? A múlt víz alatt lévő emlékeinek, pontosabban építészeti maradványainak első felmérését Rómer Flóris, a magyar régészet egyik kiemelkedő alakja kezdte meg, még a múlt század második felében. (Rómel Flóris Ferenc Pozsonyban született 1815. április 12-én, Nagyváradon 1889. március 18-án hunyt el. Életútja nagyon változatos, pap, Benedek-rendi szerzetes, tanár, régész, művészettörténész, a szabadságharcban honvédtisztként vett részt, majd börtönre ítélték, ahol négy évig raboskodott, művészettörténész, múzeum alapító, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója, a magyarországi műemlékvédelem egyik első kezdeményezője.)
A jeles kutató az 1860-as években bejárta az országot, pontosan felmérte és lerajzolta a romokat, épületmaradványokat. Figyelmét nem kerülték el a Balatonban és a Dunában fekvő romok sem. Említést tett például a fenékpusztai- és a tétényi romok vízbe nyúló részeiről is. A régészeti lelőhelyek nyilvántartásba vétele egy különösen fontos feladat, hiszen a világ gyorsan változik, egyre több helyen építenek-bontanak, s így az értékes leletek könnyen - akár örökre is - elveszhetnek. A részben, vagy egészben víz alatt lévő régészeti maradványok feltérképezése - kataszterbe vétele - a későbbiekben is folyamatos feladatot képezett. Időben egy nagy ugrást téve a legközelebb, mint "átlag búvárok" Rádai Ödön: "Ásatások a víz alatt" című, a Móra kiadó gondozásában 1964-ben megjelent könyvében olvashatunk összefoglalást a hazai régészeti lelőhelyekről. A könyv utolsó fejezetében (Mit rejt a víz idehaza?) a magyar könnyűbúvárkodás "megalapítója", az első magyar békaember összefoglalta az akkor ismert víz alatti régészeti lelőhelyeket. Rádai könyvében megemlít számos, a víz alól előkerült leletet is. Természetesen a hivatkozott könyv néhány oldala, az olvasmányos leírás nem tekinthető egy tudományos igényű kataszternek, mindenesetre azt bizonyítja, hogy az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején létezett ilyen adattár. Vélelmezhető, továbbá, hogy Rádai Ödön a lelőhelyekről sokkal több információval bírt, hiszen a "Régészek a víz alatt és a levegőben" c. könyvében (1990. Gondolat kiadó) több helyen az első könyvben nem szereplő helyszínekre, eseményekre, illetve leletekre utalt.
A következő - általunk ismert - kataszter Dr. Nagy Árpád tudományos kutató nevéhez fűződött, aki a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemények osztályán 1990-ben megkezdett Burkus Ákos informatorikus közreműködésével egy számítógépes nyilvántartási rendszer felállítását a hazai víz alatti régészeti leletekről, lelőhelyekről. (Megjegyzésre érdemes, hogy Dr. Nagy Árpád Miklós régész nemzetközi meghívás keretében 1982-től több nemzetközi búvárrégészeti feltáráson vett részt. A magyar búvárrégész az ún. mediterraniumi víz alatti régészeti feltáráson végzett munkákról több - búvár szakmai - publikációt is megjelentetett. Ebben az időben a magyar régészbúvár szoros kapcsolatot alakított ki a franciaországi DRASS (víz alatti régészeti szervezet) központjával.) A hazai vizes, víz alatti régészeti lelőhelyek kataszterizálásának kiemelten fontos munkája a későbbiekben tovább folytatódott, s a legteljesebb anyag 2006-ra készült el Dr. Tóth J. Attila irányítása és vezetése mellett. A kezdetek... Természetesen a magyarországi vizek felszíne alatt lévő emlékeink listába foglalásán kívül a hivatásos és "amatőr" búvárrégészek feltárásokat, víz alatti ásatásokat is végeztek. Az 1950-es évek elejétől, amikor hazánkban elkezdődött a könnyűbúvárkodás, több helyen és alkalommal olyan régészeti emlékek véletlen, vagy tudatos felkutatására irányuló búvárakció indult, melyben nem vettek részt tudományos szakemberek. Az ilyen "spontán" kutatások részben különféle búvármunkákhoz kapcsolódtak, főleg kúttisztításokhoz, de voltak egyéni indíttatású, kimondottan "amatőr régészeti" célú akciók is. Megjegyzésre érdemes, hogy ez utóbbi munkálatok egy része tudományos, jogi, s más egyéb szempontokból is megkérdőjelezhetők. Voltak viszont olyan tevékenységek is, ahol régész(ek) is jelen voltak, s ők irányították a tevékenységet. Az elsőre (búvármunkák) álljon itt példaként az Egri-vár kútjának tisztítása, az utóbbira (célirányos feltárás) pedig a Vár-barlang kútjainak vizsgálatai. Az 1970-es évek végén a budapesti Vár alatti pince rendszere, illetve az itt lévő több, mint 100 kút feltárása kezdődött meg. A részben amatőrökből álló lelkes csoport - Liptai Ervin, Luther András, Bodó Éva, Tyahun Nimród, Krach Ernő, Pásztor János - kutatásait kezdetben Zolnay László (Budapesti Történeti Múzeum) régész vezette. A búvok (a Földtani Intézet barlangászai?) segítségével végzett feltárások során egészen a XI. század tárgyi emlékekig sikerült "visszajutniuk" a kutatóknak. Sajnos a későbbiekben az ígéretesnek tűnő kutakban végzett felderítési kedv áldozatot is követelt. 1984-ben egy piliscsabai kút kutatása alkalmával egy műszaki hiba rosszul elgondolt kijavítása L. Ervin búvár életébe került. (A kút vízszint csökkentésére beszerelt robbanómotoros szivattyú leállt, L. Ervin az eszköz megjavítása céljából a szűkített felső részű kútba leereszkedett és az ott felgyülemlett kipufogógázban megfulladt.) Ezekben az időkben még folytak "kutatások" - többek között - Hévízen, Pilisvörösváron, Visegrádon, Esztergomban. Általánosságban elmondhatók, hogy az említettekkel kapcsolatosan nem ismertek jelentős eredmények, s általában ezek a munkák-kutatások biztosan nem mindig a legjobban szolgálták a tudományos feltárások ügyét... Tudományos igényű búvárrégészeti feltárások... A "spontán feltárások" mellett tervszerű búvárrégészeti kutatásokra is sor került az elmúlt évtizedekben...
Kiemelten kell szólni egy, a Duna menti, régóta ismert és érdekes helyről, a "bölcskei-szikláról". Az 1151,4 folyamkilométernél található víz alatti "szikla" veszélyt rejtett a hajósok számára. A helybéliek régóta ismerték a víz alatti zátonyt, mert jó halfogó helynek bizonyult. Az 1970-es években figyeltek fel a régészek a helyre, amikor egy hajó zátonyra futásának kivizsgálása alkalmával egy római kori bélyeges tégla került elő a víz alól. Több mint egy évtizeddel később, 1986. októberében rendkívül alacsony vízállás mellett 18 darab kisebb-nagyobb domborműves, feliratos római kori kőfaragványt emeltek ki a szekszárdi és bajai régészek búvárok segítségével. A gazdag leletanyag bizonyította, hogy értelme van a további alapos kutatásoknak. A víz alatti régészeti feltárások a bajai régészek vezetésével, irányításával és búvár közreműködésükkel kezdődött meg. A hivatásos kutatók által irányított feltárásban számos búvár, búvárklub működött közre az elmúlt húsz évben, melyek napjainkban is folynak. A víz alatti ásatások során előkerült leletek a Szekszárdi Múzeum állandó kiállításon tekinthetők meg. A bölcskei víz alatti ásatásról hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon számos tudományos előadás hangzott el. A Cousteau-csoport a Dunáról készített film magyarországi forgatásakor az ásatások helyszínén is készítettek felvételeket. Magyar búvár filmdokumentációk is készültek Bölcskén: a víz alatt lévő oltárköveket Medek Miklós örökítette meg filmen, majd később a régészeti feltáró munka folyamatát dokumentálta Gajó Gusztáv. Elvitathatatlan, hogy napjainkig a magyarföldön végrehajtott legnagyobb szabású, de különösen leghosszabb ideig tartó víz alatti régészeti feltárása a bölcskei ásatás volt.
Megjegyzésre érdemes, hogy a víz alatti régészet - nem kincsvadászat! - igen népszerű a külföldi kedvtelési célú sportbúvárok között is. A biztonságos merülések, a víz alatti régészeti érdekek megóvása, valamint a speciális ismeretek megszerzése érdekében a CMAS, a Búvár Világszövetség már az 1990-es évek elején kidolgozott egy amatőr régészbúvár mínősítést nyújtó szakbúvártanfolyamot. Egy érdekes feltárás indult Dr. Búza Péter várostörténész szakmai irányításával 1986-ban - mely több éven keresztül tartott - Budapesten, a Füvész-kertben az Illés-kút romjainak feltárása, melyben Horváth Győző vezetésével a VM Nautilus Könnyűbúvár Szakosztály búvárai vettek részt. Az elmúlt években számos helyen végeztek - több esetben jelentős eredményekkel - búvárrégészeti feltárásokat a hazai búvárok. Az 1990-es évek közepén Szeged magasságában a Tiszában kezdtek feltárásokat a Manta Búvárklub tagjai, majd Gajó Gusztáv búvároktató folytatta a munkákat. Az előzetes dokumentációs kutatások alapján megállapították, hogy Gyulafehérvárról Bécsbe , III. Károly udvarába értékes római feliratos kőtömböket szállító három hajó közül az egyik 1723. október 10-én kikötés közben elsüllyedt. E kutatások során a régmúlt hajózásának emlékeire is kiemelt figyelmet fordítanak. A kutatások során egy 18 méter hosszúságú, sajátosan épített, laposfenekű, valószínűleg a XVIII. századból származó fahajóra bukkantak. A közelmúltban végzett búvárrégészeti feltárásokról csak említést teszünk, mivel oldalunknak nem célja a "naprakész" információ biztosítása. A búvárrégészek a Tiszában vizimalmok maradványait, régi fahidak cölöpjeinek vizsgálatát végezték el. Őttevény mellett, a Kunszigeten római kori őrtorony és falmaradványokra bukkantak a régészbúvárok. Magyar - szlovén - francia program keretében a Mosoni-Dunán végeztek, illetve végeznek víz alatti felderítéseket a folyóban már felfedezett, illetve a könyvtári előmunkálatok alapján feltételezett helyeken. A nemzetközi program keretében a búvárrégészek a résztvevő országok nemzeti programjaiban kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak. Kiemelt feltárási körzet a Dráva, ahol több un. bödönhajót fedeztek fel a kutatók. A hazai búvárrégészet szervezeti kérdései... A hazai búvárrégészet szerveződésének, szervezeti fejlődésének egy fontos dátuma volt 1991. október 3-a, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat keretében búvárrégészeti csoport alakult. A csoport első vezetője Dr. Nagy Árpád volt, akit Csepregi Oszkár, az MBSZ elnöke követte e tisztségben. Csepregi Oszkár igen sokat tett a magyarországi búvárrégészeti tevékenység segítése, annak eredményeinek a hazai és nemzetközi - elsősorban a CMAS Tudományos Bizottságában történő - elismertetése és megismertetése érdekében. Az elmúlt években a Szakosztályt a hivatásos régész (és e mellett magas minősítésű, gyakorlott, tapasztalt búvár) Dr. Tóth J. Attila irányítja. A
hazai és nemzetközi búvárrégészet vonatkozásában nagyjelentőségű volt
a 2001-es esztendő. "Sok évszázad kultúráinak emlékeit rejti a folyók,
tavak, tengerek mélye. Ezeknek az emlékeknek egy része kincskeresők prédája
lett szerte a világon." Az UNESCO ezért négyéves előkészítő munka
után, amelyben 90 ország 350 szakembere vett részt, a 31. Közgyűlésen,
2001. november 2-án elfogadta a világ víz alatti örökségének védelméröl
szóló konvenciót, melyhez Magyarország is csatlakozott. Az Octopus Egyesülettel kapcsolatban meg kell említeni, hogy szervezésükben az 1990-es évek végén Dél-Afrikában egy nagyszabású roncskutatásban, roncs feltárásban, "leletmentésben", kincskeresésben éveken keresztül nagyszámú magyar búvár vett részt. Első feladatuk a XVIII. Századi építésű holland hadihajó, a Bato kutatása volt. A feltárást 1996. november 10-én kezdte meg a - gyakorlatilag napi merüléseket végrehajtó - 5-9 fő búvár. A munkát 1998. június 30-én fejezték be. Megjegyzésre érdemes, hogy a feltárásról meglehetősen kevés hivatalos érdemi információ jutott el a hazai búvárokhoz, mivel a résztvevők nyilatkozatait, publikációit szigorú szerződésben rögzítették. A csoport egy újabb feladatra készült (kapott megbízást), azonban a feltárás egyik - szellemi - vezetőjének, F. Istvánnak a halálos búvárbalesete (is) a folytatásban zavart okozott. Régi, víz alatti roncs, s még sem tartozik a régészeti leletek közé? Valószínűleg sok búvár gondolja úgy, hogy egy "régi" hajóroncs, vagy repülőgép roncs felfedezése, feltárása, dokumentálása, esetleg kiemelése régészeti tevékenység. Vitathatatlanul komoly munka, kutatás, jeles és fontos tevékenység egy ilyen feltárás, azonban - bármennyire is csalódást jelent - nem szükségszerűen tartozik szorosan a régészeti feltárások közé. A hivatásos régészet - szakmai elgondolások és indoklás alapján - meghatározta, hogy az 1700-as évek első harmada előtti korból (1711 előtti időből) származó leletek esetében beszélhetünk régészeti feltárásokról. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a későbbi korokból származó anyagoknak nem lehet fontos történelmi, hadtörténeti, ipartörténeti, kulturális, néprajzi, stb. jelentősége, mindössze annyit, hogy ezek a későbbi időszakból származó emlékek nem a régészet céltárgyai, célhelyei. A "közelmúlt" (magyarul a nem régészetinek minősülő) emlékeinek kutatására és feltárására számos kezdeményezés indult az elmúlt évtizedekben a búvárok részéről. A II. világháborúban igen sok harci jármű fejezte be "aktív" pályafutását folyóink, tavaink vizében. Egy 1945-ben készített felmérés szerint a Dunában mintegy 400 hajó, 15 repülőgép, a Tiszában 76 hajó, a Balatonban pedig 40 hajó és kb. ugyanennyi repülőgép roncsai pihennek. Röviden megemlékezünk, ezekről a "régi" - gyakorta egyáltalán nem veszélytelen - maradványok feltárására irányuló búvármunkákról. Repülőgéproncsok a Balatonban... A II. Világháború a Balatont - kis túlzással - roncstemetővé változtatta. A hazánk légterében zajló harci cselekmények áldozatai közül szovjet és német repülőgép roncsok egyaránt találhatók legnagyobb tavunk vízben. A több, mint fél évszázada zajló kutatások és eredményes roncskiemelések közül csak néhányat "villantunk fel" a továbbiakban. Több világháborús roncs felkutatásában és kiemelésében részt vettek az AMPHORA KSC búvárai. Talán az első ilyen feltárásuk 1973-ban Alsóőrs térségében volt, ahol megtaláltak és kiemeltek egy IL-2. repülőgépet,
Hosszabb szünet után 1994. őszén az amphorás búvárok Balatonszemes előtt feltártak egy Pe-2 típusú vadászbombázót. Talán a legérdekesebb "lelet" egy Junkers Ju-88-G-1 tipusu repülőgép roncsa volt. Erre korábbi adatgyűjtés, keresés után 1996-ban került sor. Ez a harcirepülőgép volt a német hadsereg legjelentősebb bombázója, melynek a G-1 egy továbbfejlesztett, nehézvadászgép változata volt. Ezt a feltárás eredményességét segítette, hogy az AMPHORA a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal megkötött együttműködési szerződés keretében, szoros együttműködésben dolgozott Punka György repüléstörténésszel, Tóth Ferenc és Bruckner János roncskutatókkal.
Megjegyzésre érdemes, hogy a Ju-88-G-1 iránti kiemelt nemzetközi figyelem nyilvánult meg. Ez annak volt köszönhető, hogy a Ju 88 típusból mindössze két épségben megmaradt példány van a világ múzeumaiban, az un. "A" és az "R" változatból, míg a "G" sorozat egyetlen gépe sem maradt meg.
(Ismételten emlékeztetőül megjegyezzük, hogy ezeket az eredményes kutatásokat csak példaként, messze a teljesség igénye nélkül említettük meg, hiszen - az említett időszak előtt-után - számos más sikeres és eredményes repülőgép roncs kutatás történt hazánkban.)
A hazai roncskutatók a légi járművek maradványai mellett a háború más emlékeit is feltárták a Dunántúlon. Így többek között találtak és "feltártak" vízzel elárasztott bunker jellegű hadállást, valamint kiemeltek Párduc (Panther) tipusú harckocsi(ka)t is. Magyar hadihajók roncsai...
A "közelmúlt emlékei" közé tartoznak az egykor volt magyar hadihajók maradványai, melyek közül több a közeli Adria mélyén nyugszik. A magyar hajóroncsok kutatása kapcsán tisztelettel és elismeréssel kell szólni kell Czakó László több évtizedes adatgyűjtő munkájának eredményéről. Igaz, az összegyüjtött anyagban szereplö helyszínek nem hazánk területén találhatók, de nemzeti történelmünk dicső részét képező, valaha magyar lobogó alatt hajózó hadihajók nyughelyeit tartalmazzák. Czakó tapasztalatait, eredményeit több a televízióban bemutatott dokumentumfilmben, számos fotójával és szakpublikációjában, közleményében osztja meg a roncskutatás iránt érdeklődőkkel. Egy jelentős és fontos munkája a "Monarchia hajóroncsai" című, kereskedelmi forgalomban kapható DVD-je.
Czakó
László kutatásai alapján , következetes kitartása eredményeként valósult
meg a mindenidők legnagyobb magyar hajójának maradványához, a Szent István
csatahajóhoz szervezett horvát-magyar búvárrégészeti expedíció. Magyar
búvárok először 1994. október 25-én merültek le az un. előexpedíció keretében
a Szent István roncsához. (A Szent István előexpedícióról ismertető található
a "MÚZEUM" részben.) A továbbiakban a legnagyobb szabású magyar
tengeri búvárrégészeti vállalkozások a Szent István csatahajóhoz szerveződtek.
Az előkészületekben, a helyszíni feltárásokban és a kutatások kiértékelésében
horvát és magyar hivatásos régészek, történészek, amatőr roncs- és hajószakértők,
búvárok, operatőrök, orvosok, szervezők, hajósok vettek részt. A két "előexpedíció"
után közös, nemzetközi megállapodáson alapuló horvát-magyar búvárrégészeti
feltárás kezdődött az Adriában, Premuda előtt, a Szent István csatahajó
roncsánál. Az első expedíciót további kettő követte a következő években.
Az expedícióknak igen komoly média visszhangja volt. Az első két felfedezőútról
a Duna TV több mint félórás, önálló filmet vetített. A Szent István búvárrégészeti
expedíciók történetét, eredményeit két alkalommal Budapesten, a Hadtörténeti
Múzeumban önálló kiállítás keretében bemutatták. Ezekre a kiállításokra
Horvátország kölcsönadta a csatahajóról felhozott leleteket. (A Szent
István csatahajóról és a búvárrégészeti expedíciókról a 2002. évi Ünnepi
Könyvhét alkalmával jelent meg Balogh Tamás - Csepregi Oszkár: Czakó László álláspontja: "A roncsmerülés mindig a könyvtárban kezdődik!" Nos, véleményét mi sem igazolja jobban, hogy hosszú könyvtári és terepbejáró, merülő kutatás után megtalálta a hős Zenta roncsait is, majd a sort a Streiter folytatta. Az elmúlt évben (2006) Isztria közelében, 41 méteres mélységben nyugvó, az I. Világháborúban aknára futott magyar torpedónaszád, a Flamingó "iratkozott" fel a megtaláltak listájára... Könyvek a búvárrégészetről... Végezetül említést érdemes egy áttekintést tenni a magyar nyelvű, búvárrégészet tárgyú könyvekről. Az "alapmű", J. Y. Cousteau - F. Dumas: "A csend világa" c. könyvének két fejezete (Kincsek a víz alatt, Az elsüllyedt múzeum) foglalkozik a víz alatti archeológiával, régészettel. E területen elmaradt a "nagy vetélytárs" H. Hass, az "Érintetlen mélységekben", illetve Hass Xarifa expedícióján részt vett E. Eibesfeldt: "Ezer atoll világa" c. műveikben csak utalnak, illetve említést tesznek roncsmerülésekről, és "leletmentésekről". A búvárrégészetről és a kincsvadászatról sokat tudhatnak meg az érdeklődők J. Y. Cousteau - P. Diolé: "Kincskeresés a tenger mélyén" címü könyvéből. A történetek között megtalálhatók a Calypso kutatásai, a roncsfeltárás eszköztárának bemutatása, valamint szemelvények régi, híres tengeri katasztrófákról és kincsvadászokról. Beszédes cím a "Vizek mélyén - idők mélyén". A könyv A. Kondratov műve, mely a távoli múlt emlékeit mutatja be és a víz alatti régészet jelentős eseményeit dolgozza fel. Szintén módszertani könyv, mely a víz alatti régészetet a megszületésétől kíséri figyelemmel V. Blavatszkij - G. Koselenko: "Víz alatti régészet" c. könyvecskéje. Az utóbb említett két könyv magyar nyelven történő kiadásának időpontját feltétlenül fontos megemlíteni: Kondratov könyve 1984-ben, a Blavatszkij - Koselenkó féle könyv pedig 1966-ban jelent meg. Az évszámok részben utalnak bizonyos technikai kérdések és események aktualitására, valamint kikövetkeztethető az is, hogy az adott időszak kelet-európai "irodalmi-tartalmi" sajátos jegyeit (magyarul túlzásait, torzításait) is magukon viselik a művek.
A híres és történelmi szempontból is érdekes hajóroncsok iránt érdeklődő búvár könyvespolcáról nem hiányozhat a tartalmas és gazdagon illusztrált könyv, N. Pickford műve az "Elsüllyedt hajók és kincsek atlasza". Meglehetősen ritka könyv a Novotréd kiadó által 1989-ben megjelentetett G. Hoffmann: "Elsüllyedt világok" című műve. A könyv tartalmáról az alcím tanúskodik: "A tenger alatti régészet regénye. Hajók és városok a tenger mélyén". Félve említjük meg D. Lenihal: "Merülés" c. könyvét, mivel a fordítás meglehetősen komoly bírálatot kapott, - jogosan, bár ez nem ritka eset (sajnos) még az utóbbi években is a magyar nyelvre lefordított könyvek esetében - viszont a mű egy része az amerikai régi-, illetve történelmi értékű roncsok felkutatásának történeteit ismertetve szorosan kapcsolódik a búvárrégészet témaköréhez. A hazai szerzők művei közül többre már korábban utaltunk, de a teljesség igénye érdekében álljon itt is egy felsorolás, Rádai Ödön: "Ásatások a víz alatt", "Régészek a víz alatt és a levegőben", illetve Balogh Tamás - Csepregi Oszkár: "A Szent István csatahajó". Rádai Ödön a búvárrégészetnek a "Búvárkalandok" c. könyvében is szentel egy fejezetet. Az említett rész a híres "ezüstflotta" feltárásának történetével, és a régészeti kutatás levegőből és a víz alatt történő végrehajtás módszereivel foglalkozik. |
|
 |
||
