|
 |
||
             |
SZEMELVÉNYEK A BÚVÁRVERSENYSPORT TÖRTÉNETÉBÖL: Csepregi
Oszkár: A jelen tanulmány célja: felderíteni, megismerni a magyar búvár versenysport kezdeteit; megkísérelni összegyüjteni a különbözö újságokban, könyvekben megbúvó adatokat – természetesen a teljesség igénye nélkül. A szerzö szándéka, hogy ösztönzést adjon további adatok gyüjtésére, a hiányok pótlására és ezzel megteremtse a búvár versenysport története megírásának lehetöségét. A témában való elmélyedés megköveteli a kutatott terület pontos behatárolását. Már a címben is hangsúlyozottan szerepelt, hogy a búvár tevékenységeken belül a versenysport képezi a vizsgálat tárgyát. Figyelembe véve az MBSZ Merülési Szabályzatának szellemét, a következö meghatározást tartom célszerünek: búvár versenysport minden olyan versenyszabályzatban vagy hivatalos versenykiírásban szabályozott víz alatti tevékenység, melyet a résztvevök (versenyzök) vagy légzést biztosító készülék (palack, reduktor), eszköz (légzöcsö) segítségével, vagy lélegzet-visszatartással hajtanak végre. Így kiesik a vizsgálatból az olykor pontatlanul búvárúszásnak nevezett mentöúszás. Igaz, hogy a feladat végrehajtása részben a víz felszíne alatt zajlik, de amint a mentö úszó „terhével” felbukik a víz alól, a partraúszásig szükség szerint lélegzik. A mentöúszás szabályaival a XX. század elsö felében a MÚSZ versenyszabályzatai külön paragrafusokban foglalkoztak. Ma pedig önálló szövetsége müködik. Ugyancsak a vizsgálat tárgyán kívül esönek tekintem az alkalmi versengéseket, melyeket a mai szóhasználatban szabadidös sportnak, illetve tevékenységnek neveznénk, valamint az egyéni bravúrokat. Mint pl. 1886-ban a HERKULES c. lapban megjelenö hír: „Egy kitünö úszó halála. Csonka Ferenc tolnai lakos a leghíresebb úszó volt egész Tolna vármegyében. Fiatalabb korában, mint tengeren híres bravourjaival tünt ki. Tolnán is produkálta ügyességét, egyszer többek között egy ezüst forintot a Duna fenekéröl hozott ki.” I. Az elsö megválaszolandó kérdés az, hogy mikorra tehetjük a búvár versenysport kezdeteit. Erre viszonylag egyszerü a válasz: egyidösnek kell tekinteni az úszó versenysportok kialakulásával. Ennek magyarországi körülményeiröl a szakirodalom megközelítöleg azonos adatokkal szolgál. Lipcsei Jenö tanulmányában a következö megállapításokat teszi: „A hazai úszósport történelmi adatai a múlt század hatvanas éveire nyúlnak vissza. Modern értelemben vett úszósportról azonban csak az 1893. év óta beszélhetünk. Ebben az évben alakult meg a Magyar Úszó Egyesület, amely müködését egyedül az úszósportra korlátozta.” A búvárkodás az uszodalátogatók közt igen népszerü volt. Schwada Gusztáv 1887-ben a következöket írja: „…a búvárúszás nálunk nagyon kedvelt sport, s nem egyszer fordul elö az a némileg meglepö jelenség, hogy az uszodába érkezö alig lát tíz embert a vízben és jegyet váltva, megfordul, és kétszer annyit lát, kik azelött víz alatt voltak.” Ugyancsak Schwanda írta egy évvel korábban: „Gyakorlott
úszócsapatnak ez a legszebb mulatsága: fogósdit
játszani víz alatt, söt társaságunk egyik
tagja már az idén akart kártyákat pléhböl
csináltatni, hogy „huszonegyezni” is lehessen.” II. A második megválaszolásra váró problémakör az, hogy melyek voltak azok a versenyformák, amelyek a búvár versenysport körébe sorolhatók, és tulajdonképpen mi is volt a nevük. A névkérdés felvetése talán meglepönek tünhet. De a korabeli híradásokat tanulmányozva azt tapasztaljuk, hogy a sajtóban, söt, - föleg kezdetben – a kiírásokban is elég „lezseren” kezelték a versenyszámok megnevezését. Érzödik, hogy keresik a helyes, a versengést legjobban kifejezö megnevezéseket. Így fordulhatott elö olyan helyzet, hogy egy versenynek különbözö számai ugyanolyan néven szerepelnek, mint például: „A berlini Poseidon úszó egyesület (1884 április 15-én tartotta úszó-versenyeit a városi uszodában. A verseny igen jól sikerült, sokan voltak a startnál. III. (szám) Búvárverseny:
VI. (szám) Búvárverseny:
A kezdeti idöszak versenyformái még természetes formák voltak, ahogy minden bizonnyal ösidök óta vetélkedtek az alkalmai résztvevök. A strandok medencéjében a mai napig ezeket játszák a gyerekek, fiatalok: ki tud tovább maradni a víz alatt, ki tud víz alatt messzebb úszni, ki tud a parttól messzebb elrugaszkodni, ki tudja a vízbe dobott tárgyat, pénzt felhozni? BÚVÁR VERSENYSPORT FORMÁK 1.
Búvárúszás – tulajdonképpen
víz alatti távolúszás. Megnevezések:
búvár-úszó verseny; búvár-úszás;
búvárúszás; víz alatti úszás;
búvár táv-verseny; táv-verseny; búvárverseny;
víz alatti távolúszás. Herkules búvárverseny: Magyarországon nem elterjedt formája a búvár versenyeknek. Elsösorban Németországban honos. Szemléletes leírása a HERKULES címü sportlapban olvasható: „A Herkules” búvárversenyben az a gyöztes, ki a víz alól háromszori lemerüléssel a legtöbb súlyt hozta fel. Gyöztes itt is Kühn lett 40 kg-ot hozva a felszínre.” Búvárúszás és tányérkeresés: két számból álló összetett verseny. A tányérkeresésnél és búvárúszásnál elért eredményeket a versenykiírás alapján pontozták. A helyezési sorrend a pontok összegzésével dölt el. Alkalomszerüen kiírt versenyforma, melyet a kiírással szabályoztak. Búvárkodás néven két számból álló összetett versenyen is indult magyar versenyzö. A két szám fejesugrásból és tányérkeresésböl állt. A végeredményt itt is a két versenyszám pontjainak összege adta. Összetett verseny (Mehrkampf): németektöl átvett versenyforma. A három számból (100 yard úszás – búvárúszás – müugrás) csak a búvárúszás tartozik a búvár versenyszámok közé. A verseny logikája: vízbeugrás + úszás + víz alatt úszás. A végsö sorrendet a részeredmények pontjainak összege alapján állapították meg. III. Az eddig leírtak alapján látható, hogy a búvárúszók a XIX. század végén többféle versenyszámban mérték össze tudásukat. Ennek ismeretében felvetödik az a kérdés, hogy a szervezök milyen elvek, szabályok szerint bonyolították le a versenyeket. Az teljesen egyértelmü, mivel nem volt úszó szövetség, nem voltak kodifikált szabályzatok sem. Elsösorban a külföldi versenykiírások, szabályzatok voltak a mérvadóak. Ezekkel szakembereink, versenyzöink találkozhattak, mivel rendszeresen részt vettek külföldi, föként bécsi versenyeken. Írásos támpontokat szerezhetünk a korabeli szakirodalomból is, mint az úszásnemekkel, elsajátításukkal foglalkozó írásmüvekböl, vagy az úszómesterek számára készült brosúrákból. Ezek az írások egyben betekintést is engednek a búvárúszással kapcsolatos korabeli elméleti elképzelésekbe. Értéküket növeli a szabályzatokkal szemben, hogy sok esetben érdekes indoklásokat is adnak a miértekre az akkori ismeretek szintjén. Beszédes Frigyes alezredes, a Ludovika Akadémia tanára 1895-ben önálló müben foglalta össze az úszással kapcsolatos oktatási és kiképzési elveket. A búvárúszásról a következöket írta: „A
búvárúszás nem egyéb, mint víz
alatt hasonúszás, minél a fejet és dereket
aszerint kell meghajtani, amint az úszó mélyen hatolni
vagy csak a vízszin alatt maradni akar. A Nemzeti Sport Könyvtára sorozatban 1910-ben ifj. Támedly Mihály a versenyszabályokról már értékes adalékokkal is szolgál: „Búvárúszás: Ezek szerint a búvárúszásnak két formáját különböztették meg. Az egyik, ki tud 1 perc alatt messzebbre úszni; a másik változat, 50 m-t ki tud hamarabb leúszni. Nem véletlen a medence- (meder-) fenékhez közel úszás fontosságának taglalása, mivel nem azt a távolságot mérték, amit valóságban az úszó megtett, hanem a start és a felbukkanás közötti távolságot. Az akkori uszodaviszonyok – pl. a Dunából lerekesztett pályák – megengedték a másik versenyzö elött a keresztbe úszás lehetöségét is, ha az nem akadályozta azt az úszásban. Így állhatott elö az a ma már megmosolyogtató eset az I. Wiener Amateur Schwimmenclub nemzetközi úszóversenyen 1896-ban, hogy a búvárúszó és a tányérkeresö versenyben az amúgy ismert és tehetséges Biegelbauer Árpád „hozta fel, mint elsö a legrövidebb idö alatt a 25 tányért, de víz alatti úszásnál elúszta magát, négyszögben úszott vagy 37 métert és ott bukott fel, ahol lement, így teljesen kiesett”. Külön figyelmet kell szentelnünk az 1 perces idöhatárnak. Ezt a szabályt Magyarországon kezdettöl fogva szigorúan betartották. Ez nem volt mindenütt így. Külföldön, föleg angolszász területeken többször olvashatunk hosszabb idötartamú versenyekröl. Végül is az egészség megóvásának szempontja gyözedelmeskedett az általánossá vált 1 perces határ betartásával. Támedly idézett müvében egyéb búvár versenyformákról is ír: „Tányérkeresés 12-20 pléhtányért félkör alakban a vízbe dobálnak. Gyöztes az, aki a legtöbb tányért hozza fel. Egyenlö tányérszám esetén a legrövidebb idö dönt. Egy percnél tovább nem szabad lent maradni. Az ez idön túl összeszedett tányérok nem számítanak. Úgy itt, valamint a búvárúszásnál is, a versenyzönek a vizet saját erejéböl kell elhagynia. Ez az intézkedés a túlságos eröfeszítés meggátlását célozza. Csak tiszta, átlátszó vízben rendezhetök víz alatti versenyek. Ajánlatos úgy a búvárúszásnál, mint a tányérkeresésnél a fehér úszódressz. Ilynemü versenyek alkalmával minden pillanatban készen kell állni az esetleges mentéshez.” Mint látható, ez a fejezet visszautal a búvárúszással foglalkozó részre is. A fehér úszódressz használatának ajánlására egyéb, általam ismert irodalomban nem találtam utalást, s a szabályzatok sem írják elö. Lényeges pont, hogy a versenyzönek a vizet saját erejéböl kell elhagynia, de – a késöbb ismertetésre kerülö figyelembevételével – tányérokkal együtt. Továbbra is fontos kérdésként kezeli a biztonságot, mindkét úszásnemben elöírja a menthetöség biztosítását. A mü egy harmadik búvár úszásnemröl is megemlékezik: „Fejesugrás.
Plunging (Plöndzsing) Itt is a leglényegesebb elem az 1 perces felsö határ betartása. Kugler Sándor 1925-ben „Az úszás” címü müvében azokat a játékos módszereket ismerteti, melyekkel meg lehet tanítani és szerettetni a búvárúszás különféle formáit. 1954-ben
megjelent Az úszás kis kézikönyve. A szerzök,
Bárány István és Sárosi Imre, korrekt
magyarázatát adják a különféle tevékenységek
(lebukás, vízalatt úszás, stb.) helyes formáinak. „Búvárúszás Az egymást követö szabályok figyelemmel kísérésével is értékes adatok birtokába juthatunk. A Magyar Atlétikai Szövetség Szabályzatainak sorozatában 7. szám alatt 1903-ban jelentek meg az úszóverseny-szabályok. Ebben szabályozták, hogy mely számokból – amelyek egyben nemzetközi nyílt versenyek is – lehet országos bajnokságot rendezni. A felsorolt két számból egy érint bennünket, mégpedig a fejesugrás. A Szabályzat magáról a fejesugrásról a következöket írja: „24.
§. A fejesugrás vízbe álló helyzetböl, nekifutás és felugrás nélkül, szilárd helyröl történik. A test az elugrás után mozdulatlanul, arccal lefelé tartandó és semmiféle mozdulat vagy tempó többé nem teendö. Az ugrás akkor kész, ha az ugró arcát a víz fölé emeli vagy testével megmozdul vagy ha 60 másodperc elmúlt. Az
ugrás befejezésével az ugró a vizet önerejéböl
azonnal elhagyni tartozik. A vizet ugrás után felzavarni
tilos. Ha a versenyzö idegen segítséget vesz igénybe,
diszkvalifikálandó. Fejesverseny
csak álló és áramlásmentes vízben
rendezhetö. A késöbbi szabályzatok szó szerint ezt a megfogalmazást emelik át a szövegükbe. A Magyar Úszó Szövetség létrejöttével szinte egy idöben 1907. november 12-én fogadta el a Kéler Tibor által szerkesztett alapszabályt. A szövetség a versenyeit ettöl kezdve ennek alapján írta ki. Ez a szabályzat csak a rendszabályokat fogalmazta meg, a versenyszabályokat nem. Részletesen intézkedett a szervezés feltételeiröl, a versenybírókról, versenydíjakról. A számunkra érdekes paragrafusok megfogalmazása olyan precíz, hogy a késöbbi szabályzatok ezeket szó szerint átvették. A szabályzat meghatározta, hogy mely úszásnemekben és távokon rendezhetök országos bajnokságok. Sajnos, továbbra is csak a plunging (fejesugrás) került fel erre a listára. Egyéb számokból is rendeztek versenyeket, de országos bajnokot nem avattak, eredményeiket a rekordlistán nem vezették. A búvárúszás szempontjából még kedvezötlenebb volt az 1917-ben kiadott versenyszabály. Miközben szabályozta a különféle búvárversenyeket, az országos bajnokságot rendezhetö versenyszámok listáján már egyik változat sem szerepelt. A versenyzés ilyen mértékü behatárolásából logikusan következett, hogy a búvár versenyformák a késöbbiekben fokozatosan elsorvadtak. Az 1917-es szabályzat a következöképpen fogalmazta meg a versenyszabályokat: „35.
§. A búvárúszás víz alatt való úszás, melynél szükséges, hogy a test minden része víz alatt maradjon. Egyes testrészek véletlen kibukkanása (az arc kivételével) nem okoz diszkvalifikálást. Távolságra való búvárúszás 50 m-nél hosszabb távra ki nem írható, egyenlö térbeli eredmény esetén a rövidebb idö dönt. Idöre való búvárúszás 60 mp-nél hosszabb idötartamú nem lehet. A versenyzök egyenként külön idömérés mellett úsznak. Csak a startvonalra meröleges vonal mérendö és sem az esetleges félreúszás, sem a megszabott távon vagy idön túl elért eredmény nem számítandó.” A fejesugrás a 36. §-ban található meg, amely szó szerint megegyezik az 1903-as szabályzat szövegével. Az Országos Testnevelési Tanács Testnevelési Utasítás címü kiadványsorozatában (1926) az 5. füzet az úszással foglalkozik. Itt ismertették a Versenyszabályokat is. A 35. § a búvárúszás, a 36. § a fejesugrás szabályait tartalmazza. Szövegük szó szerint megegyezik az 1917-es szabályzattal. Némi különbség a búvárúszásnál tapasztalható. A végén a következö kiegészítés található: „A versenyzö saját erejéböl tartozik a pályát elhagyni. Ha erre nem képes és idegen segítséget vesz igénybe, diszkvalifikálható. E verseny csak álló és átlátszó vízben rendezhetö.” 1931-ben a Magyar Úszó Szövetség új szabályzatot adott ki. Ez a mi szempontunkból tovább szükül. Már csak a búvárúszás szabályait tartalmazza, a fejesugrást nem. szó szerint megegyezik az 1926-os, kiegészített paragrafussal. Még az 1943-ban kiadott versenyszabályok is tartalmazzák a búvárúszásról szóló paragrafust. Ez az 1931. évinek a szó szerinti átvétele. A szabályzatok mellett szó esett a kiírásokról is. Ezek különbözö lapokban láttak napvilágot. Általánosságban tartalmazzák a nevezési határidöt, a tétet (nevezési díj) és a nyertesek díjait. Álljon itt példának az I. Wiener Amateur Schwimmenclub 1895. augusztus 4-5-re kiírt nemzetközi versenye kiírásának részlete: „7. Tányér-búvárkodás. Tét 10 korona. Ezüst érem. Gyöztes, aki a 18 vízbe dobott tányér közül kétszeri bukásra a legtöbbet hoz fel.” De ugyanilyen lakonikus tömörségüek a Magyar Úszó-Egyesületnek 1895. június 8-ára a Szt. Lukácsfürdöbe kiírt nemzetközi versenyének feltételei: „VIII. Búvárkodás. Gyöztes az, ki legkésöbb bukik fel a víz alól. Elsönek bronz érem. Tét 2 korona.” A kiírásoknak igazán akkor van jelentöségük, mikor nálunk nem ismert, vagy a késöbbiekben nem szabályozott versenyformákról van szó (pl. többtusa versenyek). Ugyancsak kiírás engedélyezte, hogy eltérjenek az általánosan elfogadott 1 perces felsö határtól. Így jelenhetett meg a hír az 1896. január 27-ei versenyröl Sydneyböl, miszerint a plunging bajnokságon az „… engedélyezett 1 ½ percz alatt 66 láb 10 ½ hüvelyknyire haladt elöre (W.H.Peate) a vízben.” Az
alábbi hír jól szemlélteti azokat a változásokat,
melyeket az 5 „ Az Amateur Swimming Association 1883 óta külön bajnokságot ír ki fejes versenyekre. Az angol szabályok értelmében az a gyöztes, aki 60 másodperczen belül, szilárd alapról egyszerü fejessel ugorván, legtovább halad a vízben. Hatalmas távokat értek el az angolok még a 60” kikötése elötti idöben; így 1888-ban G. A. Blake, a londoni Lewisham Club 75 angol láb 7 hüvelyk (23,05 m). Az újabb idöben (idötartam 60”) 58 angol láb (17,70 m) már jó eredménynek számít. Az új szabályzat létrejötte óta a legjobb rekord S. T. Dodd (London) 1893. 64 láb 3 hüvelyk (22,12 m). IV. A versenyzés célja a gyözelem. De az igazi dicsöség, ha a versenyzö gyözelmével egyúttal rekordokat is könyvelhet el magának. A múlt század versenyzöi is törekedtek elödeik eredményének megdöntésére. De a hitelesítések kérdése nem volt mindig egyszerü, mondhatni, ötletszerüek voltak a medencehosszak. Olyan eset is elöfordult, hogy az uránmérések igazolták, hogy a medencén belül a pályák hossza sem volt azonos. Az angolszász nyelvterületen pedig eleve a saját mértékegységekben (yard) határozták meg a medencehosszokat. Mindezek ellenére igyekeztek úrrá lenni a helyzeten és nyilvánítani rekordokat. Ezek ismeretében természetes, hogy a hitelesített rekordok föként fejesugrásban és búvárkodásban (víz alatt maradásban) döltek sorra. A felderített magyar rekordok mellett lehetöség szerint közöljük az ismert kontinentális vagy világrekordokat is. Így megfelelö összehasonlítási lehetöségünk van azzal kapcsolatosan, hogy a magyar búvár úszók hol álltak a világszínvonalhoz képest. Sajnos, több esetben tapasztalhatunk ellentmondást a világ különbözö részeiböl érkezö adatok közt. Ennek többféle oka is lehet. Vagy a hírek voltak pontatlanok, vagy egyszerüen a körülmények nem voltak azonosak. Az elözö fejezetben szó volt már két rekordról. Fejes versenyek: 1888.
(a 60 másodperces felsö határ bevezetése elött): 1893.
(a 60 másodperces felsö határ bevezetése után): Ennek az eredménynek ellentmond a „Spirit of the Thimes” címü amerikai sportlap 1894. szeptember 1-én közreadott listája. Másfél éves munkával összegyüjtötték a világ minden tájáról a kimagasló eredményeket tartalmazó jegyzökönyveket, és ezek alapján összeállították az amatör rekordokat. Itt a következö adatot találjuk: „Plunging: J. Tooter 1894. január 17. 47 láb 9 hüvelyk = 14 m 55 cm New-Zealand, Auckland.” Ez az eredmény ugyancsak kisebb az egy évvel korábban megjelent Dodd-féle rekordnál. Csak akkor értelmezhetö – ha nem elírásról van szó –amennyiben az aucklandi versenyen nem fejesugrással, hanem csak a parttól való elrugaszkodással versenyeztek a résztvevök. Sajnos, a versenyzés módjáról nem tájékoztat az összeállítás. Magyar versenyzö elsö nyilvántartott rekordja ebben a számban Lichtenberg Sándoré, aki 1895. június 9-én St. Lukácsfürdöben 15 m 90 cm-t ért el. Ugyancsak a Spirit of the Thimes adata, hogy búvárkodásban (víz alatt maradásban) a pálma Seregeant Parkinsoné, a New-South Wales versenyzöjéé volt, aki Sydneyben 4 perc 6 másodpercig maradt víz alatt. A késöbbiek során ezt az eredményt nem emlegetik, helyette egészen más versenyzö eredményeit tekintik hivatalos rekordnak. Sajnos, a rendelkezésre álló adatokból ennek okát kideríteni nem lehetett. Talán profi merülés volt?! Egyöntetüen Jean Claude merülését tekintették hivatalos világrekordnak. Erröl az eredményröl a SPORTVILÁG a következökben számolt be: „A német Úszó-Szövetség kilencedik szöv(etségi) ünnepélye Frankfurt am Main 1895. július 7-8. második nap: 4. Búvárkodás:
A második nap két nagy eseményt hozott, …A másik Jean Claude búvárkodása, aki 18 4/5-el verte le az eddig fennálló (3’11”) amateur-világrekordot. Jean Claude a felbukkanásnál elájult, de csakhamar magához tért ismét.” Sajnos, a híradás nem említi meg, hogy kinek a 3 perc 11 másodperces korábbi világrekordját javította meg Claude. Kugler Sándor Az úszás címü müvében 1925-ig az alábbi adatokat adta meg a víz alatt maradás legjobb eredményeiröl: „Örtek
(német 1900-ban 5 p 5 ½ mp Ezek az eredmények már nem versenyeken, hanem bemutatókon születtek. Feltehetöen a külföldi példák hatására 1895-ben a SPORTVILÁG a 32. számában is összeállított egy rekordlistát. Ebben a magyar rekordok és a világrekordok egymás mellett szerepelnek. A búvár versenyszámokkal kapcsolatban az alábbi adatokat ismerhetjük meg: „Búvárkodás:
1’ 57” ifj. Széky Antal, Budapest Világrekord:
Jean Claude 3’29 4/5” Plunging:
15,90 m (17,39 yard) Lichtenberg Sándor Világrekord:
23 m 04 cm (25 yard 7 hüvelyk) A MÚE szintén rendezni akarta és hivatalossá kívánta tenni a magyar rekordlistát. 1896-ban többször is tárgyalták a kérdést, melyröl a szeptember 17-én kelt jegyzökönyv a következöket tartalmazza: „Füzesséry Árpád titkár jelenti, hogy a múlt ülés határozata folytán átvizsgálás végett visszaadott rekordok közül részint azért, mert a táv pontosan le volt mérve, részint azért, mert az idömérés teljesen hiteles és a rekordkísérletek a MÚE versenyszabályainak megfelelöen lettek megtartva, részint pedig mivel ezen távokra eddig eredményeink nincsenek a következök ismerhetök el hiteles rekordoknak: Víz alatt állás: Springer János 2 p 24 mp.” Az elismerés végül is még váratott magára a következö év elsö negyedének végéig: „Elismert úszórekordok. MÚE 1897. március 17-iki választmányi gyülés a következö rekordokat ismerte el hitelesnek: Víz alatt maradás: Springer János 2’24”.” Springer ezt az eredményét 1886 öszén érte el. Búvárúszásban (az 1 perces víz alatt tartózkodási felsö határ mellett) az 50 m-nél nagyobb távolságok leúszása már ugyancsak jónak számított. Ez természetesen 25 vagy 33 m-es medencehosszakat figyelembe véve a fordulók adta lehetöségek kihasználását is jelentette. Rekordlistákat nem találtam. Ez következik abból is, hogy a szabályzatok meghatározzák, hogy ebböl a számból országos rekordok nem hitelesíthetök. A Sportvilág az egyik versenyröl való híradásában a következökröl tájékoztat: „VIII.
Búvárúszás. Víz alatt egyenes irányban
megúszott táv. 1. Max Neuhut (Austria) 71 ½ m. 2.
H. Taussig (Austria) 63 ½ m, … Az eredmény kontinentális
(kiemelés tölem) rekord amateur. A tudósítás nem tesz említést arról, hogy hány másodpercen keresztül úsztak a versenyzök. Neuhut eredménye valószínüleg 1 perces, mivel az osztrákok is tartották a 60 másodperces felsö határt. Kugler Sándor a már idézett müvében búvárúszásban is ismertet különbözö rekordokat. Sajnos, a szerzö nem adja meg – a világrekord kivételével -, hogy mennyi idö alatt, valamint hol és mikor érték el a versenyzök ezeket az eredményeket: „magyar
rekord Kankovszky A. 83 ½ m világrekord T. Travilla (Amerika) 106 m Természetesen ezen távolságok megtevéséhez 1 percnél hosszabb idöre volt szükség; így a világrekord úszása 1 perc 48 mp-et vett igénybe.” Ugyanez a könyv a tányérkereséssel kapcsolatban is megemlít egy már-már szinte hihetetlen adatot: „A tányérkeresésnek igen értékes rekordját állította fel J. Davis, az ismert angol távúszó, még 1892-ben, aki 3 méter mély vízböl egyszerre 74 tányért hozott fel.” V. Az eddigiek során több magyarországi versenyre történt már utalás. Álljon itt néhány múlt századi hír, eredmény. Száz évvel ezelötti versenyekröl van szó. Ezért is megérdemlik, hogy kiemeljük a feledés homályából és közreadjuk öket. Az elsö híradás olyan magyarországi versenyröl, melyben búvárúszás is szerepelt, 1890 augusztusából való. A versenyt a dunai Nemzeti Uszodában rendezte az MTK. A verseny két szempontból is jelentös volt: ez volt az elsö medenceverseny hazánkban, és miként már utaltunk rá, ugyanezen a versenyen úsztak elöször Magyarországon búvár számban nök. A férfiaknál „víz alatti távolúszás”-ban Drucker Gyula lett a gyöztes. A tudósítás csak a tényt közli, a megúszott távot vagy a gyöztes idejét nem. 1892.
június 29-én szintén az MTK rendezett olyan úszóversenyt,
ahol szerepelt a búvárúszás. A számot
Aner Róbert nyerte meg, idejét és a leúszott
távot itt sem ismerjük. Az elsö versenyen, amelynek az
eredményeit is sikerült felderíteni, a Budapest székesföváros
1896. évi bajnoksága volt (június 6-7.). Gál Lajos egyben az elsö vidéki sportoló, akinek ismerjük az eredményét. Érdekességként álljon itt egy különleges körülmények között lezajlott verseny tudósítása a Sportvilágból, az 1895. augusztus 15-én rendezett versenyröl: „Fiatalok versenye: a búvárúszás eredménye 40 m és 32,5 m áram ellenében. Reismann László, ezen verseny gyöztese, fiatal korához képest nagyon erösen kifejlett alak, ki úszóversenyeken is fel fog még tünni.” Az 1 perces felsö korlát elterjedése miatt a búvárúszó versenyformák közül leghamarabb a búvárkodás, vagyis a víz alatt maradás vesztette el létjogosultságát. A múlt század végén, Magyarországon többek között ilyen eredmények születtek: 1890.
augusztus: MTK verseny: 1. Fuchs 1’28” Az ugyancsak hamar elsorvadó tányérkeresö versenyekröl az elsö hírek, melyeken magyar versenyzök is részt vettek, külföldröl jöttek. 1895. „Austria” bécsi úszóegylet versenye Badenben: 1.
Gustav Wisterzil 28 tányér 1895. július 7. Osztrák Úszó-derby 1.
Richard Neumann W.S.C. Austria 23 tányér 1897. július 18. Abbazia: I.Wiener Amateur Schwimmen Club verseny 1.
Biegelbauer Árpád M.U.E. 20+23= 43 tányér Magyarországon is rendeztek tányérkeresö versenyeket. Álljon itt példaként a Magyar Úszó-Egylet háziversenye (1898. szeptember 24.). Érdekessége, hogy viszonylag sokan vettek rajta részt. Korábban nem egy versenyt két-három indulóval rendeztek meg. 1.
Biegelbauer Árpád (M.U.E.) 21+25=46 tányér Körpel Anda esetében fölmerül annak a lehetösége – ha nem sajtóhibáról van szó -, hogy egy nöi versenyzövel állunk szemben. A szabályzatok által favorizált fejes távolugrásban is rendeztek versenyeket. 1895. június 9. Szt. Lukácsfürdö M.U.E. Úszóverseny: 1. Lichtenberg Sándor 15,90 m 1897. augusztus 24. Budapesti III. ker. Torna és Vívó-Egylet Úszó Szakosztálya versenyén: 1.
Hochstein Károly 13,22 m 1898. július 10. M.U.E. II. Úszóversenye Szt. Lukácsfürdö: 1.
Körpel Andor 12,2 m VI. A búvárúszó versenyszámokat kommentáló anyagok több esetben foglalkoznak a versenyek megszervezésének minöségével, a versenyszabályok betartásának kérdésével és a bírók tevékenységével. Általában a megelégedettség hangján szólnak a szervezök munkájáról. A különbözö sportlapokban (pl. SPORTVILÁG, HERKULES) idöben meghirdették a versenyeket. Olykor azt is meghatározták, hogy az adott versenyszámot hány induló esetén tartják meg. Így bizony megesett, hogy egy-egy versenyszám elmaradt. Ez történt pl. a Stefánia Yacht-egylet 1896. évi versenye esetén is. A kiírás két versenyszámot is tartalmazott, mint a „búvár-verseny”-t és a „Búvár táv-verseny”-t. Ennek a versenynek az lett volna az igazi jelentösége, hogy a Budapest-centrikusság megtört volna, s talán más hagyományos vidéki úszóversenyen is rendeztek volna búvárversenyeket. Sajnos, a verseny lefolyásáról és az eredményekröl tájékoztató írás az érdektelenségröl tanúskodik: „Sajnálkozásokkal kell constatálnunk, hogy a kihirdetett sportmulatságok egy része, mint a kacsa-vadászat, lándzsaharc, bug-speet járás és búvárverseny résztvevök hiánya miatt elmaradt.” Kár! A versenyek rendezésével kapcsolatos kifogások miatt elsösorban a Bécsben megrendezésre kerülö nemzetközi, vagy egyenesen osztrák-magyar viadalok miatt forrósodik föl a hangulat. Az újságok hangneme szinte eldurvul a tapasztalt atrocitások, igaztalan híradások és egyéb kellemetlenségek miatt. Az osztrákok nehezen tudják elviselni, hogy az úszóversenyek díjainak jelentös részét a magyarok viszik el, míg a magyar versenyzök szinte „kuruckodó” magatartást tanúsítanak. S ha német versenyzök is részt vesznek a versenyeken, az osztrák versenyzökön átnézve a németekkel barátkoznak. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy ezek a versenyek már nem is tétre, hanem vérre mentek. (Ezek a „hagyományok” még éltek a közelmúltban is, a hírhedté vált húsvéti futballtornákon!) Konkrétan búvár vesenyszámmal kapcsolatos kemény kifogással csak egy esetben találkozunk, az 1897-ben Bécsben megrendezésre kerülö Német Szövetség Bajnokságain és Európa-bajnokságain. Érdekessége, hogy ez az a kivételes eset, amikor a németek „vesznek revansot” a bécsi „Austria” sportegyesületen, és ez természetesen a magyarokat is érinti: „Az egész verseny lefolyása alatt észlelet rendetlenséget már megszoktuk, csak azt tartjuk furcsának, hogy éppen verseny elött hirdetik ki az új, hirtelenében alkotott versenyszabályokat, melynek éle szintén a magyarok és az „Austria” ellen volt irányítva. Így az eddigi szokástól eltéröen az ellökést megtiltották; az egyik napon, a hol a németek indultak, a búvárkodás fejes ugrással, a másik napon már csak helyböl történt, mivel már magyar és Austriabéli is konkurált.” Mindezek ellenére búvárkodásban az elsö Biegelbauer Árpád lett, aki 24 m-t úszott és 8 tányért hozott fel a felszínre. A hazai rendezésü versenyeken búvárversennyel kapcsolatban csak egy alkalommal kerülnek pellengérre bírók. A szerzö több szabálytalanságra is felfigyelt. Többek között kifogásolta, hogy az uszodatávok nem valósak. Majd így folytatja: „egy más esetben Körpel 16 m 20 cm-es fejesében országos rekordot lehetett gyanítani, s mégis csak a bassin (medence) széléröl, zsinór- vagy kötélfeszítés nélkül „becsülték” eredményét. Ép annyi fáradtsággal a sekély vízben állhatott volna valamely úszó, ki a megállott versenyzö kezénél tartja a méröszalag 1-es számát, s mérnek partig, honnan elugrott. Hogy némely pályabíró, hol a már megúszott hosszat, hol meg a megúszandók számát kiáltotta a versenyzönek, néha meg éppen a nézökkel együtt buzdította a versenyzöket.” De a kritikának meg is lett az eredménye. A következö évi versenyröl tudósító újságíró büszkén írhatta le a következö sorokat a fejes versenyröl: „Öten indultak mindegyiknek három ugrás megengedve. A vízen lebegö úszó kézfeje elött keresztbe feszített zsinórt visznek az uszoda két pontján, hol a távot mérik. 1. helyezés sokkal jobb, mint a partról való vizirozás, mely ellen annak idején felszólaltunk.” VII. Az eddigiek során csak a férfi búvárúszókról esett szó. Az elsö megközelítésben természetes is. Hiszen oly kor volt ez, amikor még nem mindenki vette jó néven, hogy nök úszóversenyeken vegyenek részt. A sajtóban nemcsak itthon, de még a hozzánk képest haladó Angliában is jelennek meg olyan vélemények a nöi úszóversenyekröl, hogy azokat férfi szemek elöl elzárva, csak nöi nézök elött szabad megrendezni. Az ilyen körülmények természetesen nem kedveztek a nöi úszósport fejlödésének. Egyre több helyen vezették be leányiskolákban az úszás oktatását, és ez magával vonta azt, hogy elöbb-utóbb sor kellett kerüljön a nöi versenyekre is. Hogy mennyivel jobbak voltak a viszonyok Angliában, arról elég szemléletesen tudósít 1884-ben a HERKULES tudósítója: „Vizsgálva az egyes nagyobb városokban az úszóiskoláknak statisztikai jelentéseit és utánkérdezösködve a fövárosi uszodákban, majdnem általánosságban lehet állítani, hogy a leánygyermekek hamarabb megtanulnak úszni, mint a fiúk és hogy a nök között is sokan vannak, kik egész a „búvár” tehetségig képezték ki magokat.” Hogy Magyarországon is voltak próbálkozások, azt Schwanda Gusztáv 1887-ben megjelent Fürdés a tengeren címü ismeretterjesztö cikke is bizonyítja. Igaz, hogy az érintett hölgy névtelen marad, söt apja neve is kezdöbetüvel jelenik meg: „I. László (magyar matróz-altiszt) úszómester elbeszélése szerint P. mérnök 18 éves leánya lemegy az uszoda egyik lépcsöjén és csak a nyílt tengerben jön ki, tehát az uszoda határán túl. pedig az uszoda tükre ép oly hosszú, mint a császárfürdöi úri uszoda medencéje és tudom, sokáig B…thy mérnök úrral egyedül voltunk, kik ezt a távolságot át bírtuk úszni.” Viszonylag korán került megrendezésre az elsö úszóverseny, amelyen nöi búvárúszás is szerepelt az egyéb férfi és nöi számok között. Ez pedig 1890-ben volt, ekkor tartották az elsö versenyt medencében Magyarországon a dunai Nemzeti Uszodában. A versenynek érdekes és változatos volt a müsora. A 12 számból három volt a nök számára kiírva, mégpedig a nöi víztaposás, a korrekt-(szabályos) és búvárúszás, valamint ugrás a harmadik emeletröl. Búvárúszásban elsö Fischer Teréz, második Langfeld Róza lett. Sajnos, a megúszott távolságról a versenyröl tudósító lapok nem adtak tájékoztatást. A késöbbiekben a medencék sokszor voltak hangosak a nöi úszóversenyektöl, de a XX. század fordulójáig nem találtam adatot nöi búvárúszó versenyröl. VIII. Röviden szót kell ejteni a hivatalosan nyilvántartott országos bajnokokról és eredményeikröl. Egyedül fejes távolugrásban avattak hivatalos országos bajnokokat. A többi versenyszámban is rendeztek versenyeket, de a gyöztes nem nyerte el az országos bajnok címet, eredményeiket nem hitelesítették. Fejes távolugrásban országos bajnokok lettek: 1905.
Römer Károly MÚE 20,08 m A MÚSZ 1911-ben fejes távolugrásban megszüntette az országos bajnokságokat. Römer Károly már 1902-ben „plunging bajnok” volt, de ezt az eredményt a MÚSZ nem vette fel a hivatalosan nyilvántartott országos bajnokok listájára. Hasonló a helyzet a nemzetközi keretek között is. 1889-töl – nemzetközi szövetség hiányában – rendszeresen rendeztek nem hivatalos Európa Bajnokságot, majd világbajnokságokat. Az elöbbieket osztrák és német úszóklubok kezdeményezték, színhelyük általában Bécs, Berlin vagy Hamburg volt. A Nemzetközi Amatör Úszó Szövetség (FINA) 1908-ban alakult meg. A szövetség hivatalosnak csak az általa megrendezett EB-ket és VB-ket fogadja el, a rekordokat is csak ettöl kezdve nyilvánítják hitelesnek. A szakirodalom, a hivatalos listák az eredményeket, rekordokat csak a jelenleg is érvényes számokra adják meg. Így tehát a búvárúszás különféle formái nem kerültek fel rájuk. Egyetlen kivételt az olimpiák története jelenti. Függetlenül attól, hogy az adott sport, vagy versenyszám már rég nem képezi részét az olimpiák versenyprogramjainak, az összes eredményt nyilvántartják. Az olimpiai játékok müsorán két alkalommal is találkozhatunk a búvárúszás valamelyik ágával. Elöször a második olimpián 1900-ban, Párizsban a Szajna egyik holtágában rendezték meg a „60 m-es búvárúszást”. A sorrendet a víz alatt megtett távolság, a mért idö és a víz szintjétöl mért mélység alapján döntötték el. Olimpiai
bajnok: A „fejesugrás távolba” az 1904-ben St. Luisban megrendezett harmadik nyári olimpián szerepelt. Olimpiai
bajnok: IX. Mindezek ismeretében jogosan vetödhet fel a kérdés: az úszás és ezen belül a búvárúszás egyre népszerübb lesz, az eredmények rohamosan fejlödnek; akkor mégis mi okozza, hogy egy idö után a búvár versenyszámok fokozatosan háttérbe szorulnak? A versenyszabályzatokban egyik-másik változat tovább él, és mivel országos bajnokságot nem lehet kiírni belölük, a rekordokat nem hitelesítik. Idövel már versenyeket sem rendeznek belölük, a szabályzatokból is kikerülnek, és lassan feledésbe merülnek. S ha valaki mégis találkozik velük valamely irodalomban, megmosolyogva rákúszás-vagy mazeppaúszásszerü alkalmi kuriózumnak tekinti. Ennek a folyamatnak megvannak a maga okai. A fejesugró verseny nem látványos, mérése akkori körülmények között sok vitára adhat okot. Kézzel kifeszített kötéllel partról való mérés sosem lehet pontos. A búvárúszás követése és a távolság mérése szintén problematikus. A különbözö hosszúságú medencékben az oda-vissza úszó versenyzö pontosan hol bukik fel és a felbukásnál még mennyit lök magán, szintén nem biztosítja a pontos mérés lehetöségét. Ma szabványos medencékben, elektromos idöméréssel nem jelent gondot egy adott táv megtételének mérése. De ha objektíven azt kellene mérni, ki hol bukik fel, meddig bírja víz alatt, bizony sok gondja lenne a bíróknak. És sok más egyéb ok is közrejátszott a búvárversenyek elhalásában. Ezeket a gondokat a múlt embere is látta. Kereste, próbálta megtalálni a megoldásokat, de nem sok sikerrel. Ennek illusztrálására álljon itt két korabeli elgondolkoztató írás, minden kommentár nélkül. A tányérkeresés versennyel kapcsolatban a következöket olvashatjuk: „Német mintára szabott sportszerütlen verseny, melynek elöfeltétele – a tányérok szétosztása – a szétosztó legjobb akaratja mellett sem eszközölhetö úgy, hogy egyenlö feltételekkel indulhasson mindenki. Eltekintve ettöl a „vízalattmaradás” – és az „úszás”-hoz hasonló, túlforszírozásra csábító versenytöl, melynek folyamán többen kimerülve hozván fel tányérokat, vízböl kijövet elejtik azokat – helytelenül versenyeznek. Bövebben azért méltatjuk, mert reméljük, hogy búcsúztató a leírás.” A másik idézet sokkal elemzöbb, s próbál kiutat is keresni: „A búvárúszás különbözö nemeit erösen kultiválja a nagy német úszó-szövetség. Van búvárúszás: ki a legnagyobb távot ússza meg egyenes irányban víz alatt; tányérkeresés; hol egy jury-tag által kisebb-nagyobb területre szétosztott tányérokból ki többet hoz fel: az a gyöztes; és víz alatt maradás idö ellen. Ugrással és rövid távú úszással kombinálva az ú.n. „Mehr Kampf” (hármas úszóverseny) kedvencz alakja a versenyeknek, melyre nagy díjakat szoktak kitüzni. S rendesen olyanok viszik azt el, kik általában középszerüek. A tányér keresés versenye sportszerütlen játék, melyen a tányérosztó jóakarata „enyhíthet”. A búvárúszást pontok szerint qualifikálják a hármas versenyben, 21 m-en felül a 21-ik méter ép úgy egy pontot számít, mint a 60-ik; a víz alatt maradás meg éppenséggel veszélyes, bár úgy szokták rendezni, hogy a versenyzök nem tudják egymásról ki mennyi ideig maradt lenn. Két éve, hogy egy bremai verseny alkalmával holtan húzták ki az egyik versenyzöt, tavaly pedig már biztosító zsineggel 10 mp-enként csörgö jelt adott J. Claude, kit 3’ „rekordja” (téves, valóságban –3’ 29 4/5”!) után félholtan húztak ki. A közönség sem fogadja szimpatikusan a háládatlan versenyeket s most komolyan azon tanácskoznak, hogy mind e versenyeket eltörüljék. A bajon úgy lehetne segíteni, hogy a búvárúszás versenyét határozott távra, 20-30 méterre tartanák, mint víz alatti gyorsúszást; a sport fejlettsége szerint azután fokozható volna a táv. Megmarad a kitünö tüdönek elönye, de a praktikus rész: a víz alatti gyorsaság is érvényesül. Mi úgy szeretnénk viszontlátni nálunk a búvárúszás versenyeit!” Sajnos már 1896-ban is megjelenhetett olyan vélemény, amely abszolút komolytalanul kezelte a víz alatti úszás szerepét, fontosságát. Már a cím is kifejezö: „Úszási tréfák A legkomolyabb sport sem lehet el a mulatságosabb, bár nem tisztán a hozzá tartozó tájékoktól. Ezek nélkül a testerösítö munka lélekölö unalmat okozna… Az úszási módok közt igen mulatságos a víz alatti úszás; melyet képben is bemutatunk. A víz alatt az oldalúszás a helyesebb, mert úgy könnyebben tarthatjuk lent magunkat. A gyakorlott búvárúszók a víz alatt fogósdit is játszanak, bár a szem kinyitása fájdalmas a vízben. Legérdekesebb a víz alatti úszásban versenyt rendezni.” Szorgalmas kutatómunkával bizonyára még nagyon sok érdekes adattal lehet bövíteni a magyar búvár versenysport múltját. Az I. világháborút követö idöszak versenyei nem képezték a jelen kutatás tárgyát, csak a versenyszabályzatokat követtük 1945-ig. A késöbbi szabályzatok még rendezhetö verseny formában sem tesznek említést a búvárúszásról. Általában versenyeken kívül, bemutatókon találkozhatunk egy-egy hírrel. Érdekes Bakó Jenö sporttörténész szíves szóbeli közlése, miszerint az 1960-as években a Margitszigeten úszó országos bajnokságon rekordjavítási céllal búvárúszó bemutató volt. (Vajon milyen rekordot kívánt a versenyzö megdönteni, sikerült-e neki, és egyáltalán ki volt a vállalkozó?) Összességében tudomásul kell venni, hogy egy korszak lezárult, a mai búvárversenyek az ún. technikai sportágak keretébe tartoznak. Újabban ismét hallhatunk nemzetközi szinten különféle lélegzet-visszatartásos attrakciókról. A rekordhajhászások sok fantasztikus eredményt szülnek. A víz alatt tartózkodásnak kétféle módját gyakorolják a búvárok. Az egyik esetben a merülés elött oxigént lélegeznek be, a másik esetben sürített levegöt. Oxigénes belégzéssel a világrekord 14 perc. A levegövel történt merülés esetén 7 perc 1 másodperc. (Más források szerint 7 perc 20 másodperc.) Ezt a hivatalosan is jegyzett világrekordot – maszk nélkül – az olasz Umberto Pelizzari érte el 1985-ben Szardínia szigeténél. A leglátványosabb próbálkozások a mélymerülés területén vannak. A búvárok egy lélegzetvétellel zuhannak le a hitelesítö kötés mentén, majd a kötél segítségével jönnek fel. 1995 augusztusában a kubai származású, de az Egyesült Államokban élö Francesco Ferrara Rodriquez volt sikeres, az új világrekord 128 m. Érdekességként ide kívánkozik az az adat, hogy 1989. október 3-án egy olasz nö, Angela Bandini lett, a férfiak között a világrekorder 107 méterrel. Ennél a merülésformánál a tervezett mélység elérésekor az ólomnehezéket leoldják, így gyorsabban tudnak a felszínre visszajutni. A mélymerülésnek van más válfaja is. Ebben az esetben a búvároknak azonos felszereléssel kell felúszni, mint amivel lemerült. Így a nagy merülési sebességet biztosító ólomterheléstöl nem szabadulhat meg. Ezért a feljövetel – ebböl következöen az egész merülés – hosszabb ideig tart és nagyobb eröfeszítést igényel. Ennek következménye, hogy a konstans felszereléssel történö mélymerülések értékei kisebbek. A világrekordot férfiaknál szintén Umberto Pelizzari tartja 70 méterrel, a nöknél pedig az ugyancsak olasz Rosanno Majorca 58 méterrel. Manapság ismét búvársportolóktól hangosak az uszodák, nyílt vizek. A modern technika vívmányaival felszerelve hasítják a vizet az uszonyos úszók, a búvárúszók, a tájékozódási úszók és a búvár távúszók. De ez már új világ, új fejezet sportágunk történetében. Azért jólesöen tapasztalhatja bárki, hogy a múlt versenyformái teljesen nem vesztek el. Igaz, hogy ma már uszonnyal, de ugyanúgy, mint régen, lélegzet-visszatartással is rendeznek búvárúszó versenyeket. Megfogadták a közel 100 éves tanácsot, és felnötteknél, junioroknál, ifjúságiaknál 50 m a versenytáv, serdülöknél 25 m, és a gyerekeknél pedig 15 m. Szerencsére a régi versenyek játékossága sem szünt meg. Új formák keletkeznek, mint pl. a külföldön nagy közkedveltségnek örvendö víz alatti hoki. Ez az állandó megújulási kedv a biztosítéka a búvársportok hosszútávú fejlödésének, jövöjének. (Csepregi Oszkár) * * * Kalmár
Béla: Miért, mióta foglalkozik szakosztályunk versenyszerüen is sporttevékenységgel? A miért talán feleslegesnek látszhat, hiszen egy sportegye-sület szakosztálya vagyunk, mi sem, természetesebb tehát a versenyzésnél. A
helyzet azonban nem olyan egyszerü. Akkor mégis miért? -
mert a könnyübúvársport bármely ágának
müveléséhez, barlangászat, biológiai-kutatás,
fényképezés stb. elengedhe-tetlen a magas fokú
fizikai állóképesség, (Kalmár Béla) (Az írás megjelent a Delfin Story címû kiadványban, 1980-ban) |
|
 |
||